Infovac - Meningococcus: védõoltással megelõzhetõ!  
Meningococcus: védõoltással megelõzhetõ!
Írta: Dr. Nyerges Gábor alapítvány   
2012. July 30. Monday 13:59
Budapest, 2012. július 23. – Csütörtökön az ÁNTSZ megerõsítette, hogy fertõzõ agyhártyagyulladás miatt kialakuló vérmérgezésben halt meg az a fiatal lány, aki korábban részt vett az elõzõ heti Balaton Soundon. Azóta újabb két fiatal került kórházba agyhártyagyulladás gyanújával. Õk szintén a Balaton partján töltötték elõzõ hétvégéjüket. Bár az esetek között nincs összefüggés és járványról egyelõre nem beszélhetünk, jó tudni, hogy a kór védõoltással megelõzhetõ. 

Tavasszal egy ifjú magyar olimpikon, Dobrádi Zsolt, most pedig három fiatal lány esete irányította rá ismét a figyelmet a meningococcus betegségre, vagyis a bakteriális agyhártyagyulladásra.

A Balaton Soundon résztvevõ 17 éves lány halálát követõen szinte hisztérikus állapot alakult ki az egyik közösségi oldalon. Azzal ijesztgették egymást a fesztiválozók, hogy minden résztvevõnek sürgõsen fel kell keresnie háziorvosát illetve az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) képviseletét. Az ÁNTSZ indokolatlannak nevezte közleményében a Facebook közösségi oldalon terjesztett felhívást, hogy mindazok kapjanak megelõzõ antibiotikus kezelést, akik részt vettek a Balaton Soundon. Szakmailag indokolatlannak minõsítették a rendezvény összes résztvevõjének kezelését, mivel a meningococcus baktérium csak közvetlen, szoros kapcsolat révén terjed emberrõl-emberre. A szakemberek a járványügyi vizsgálat keretében részletesen felderítették az elhunyt kapcsolati hálóját, és megkezdték a vele közvetlen kapcsolatba került 69 ember megelõzõ antibiotikus kezelését.

Veszélyes, gyors és gyakoribb lett 
Az OEK Járványügyi osztálya februárban azt állapította meg, hogy „2011 novembere óta a  bejelentett meningitis epidemica megbetegedések száma meghaladta a 2005-2009. évekre vonatkozó megfelelõ havi középértéket, 2011. novemberben kétszerese, decemberben háromszorosa volt a havi medián értékének.” A 2011 júliusától 2012 januárjáig tartó idõszakban összesen 33 megbetegedést regisztráltak, melyek közül 7 halálos kimenetelû volt.

A magas halálozási arányra a betegség lefolyása ad magyarázatot. A garatban hordozott baktérium a nyálkahártyát áttörve a véráramba hatol, véráram-fertõzést, majd agyhártyagyulladást okoz. A meningococcusból felszabaduló sejtmérgek a véralvadási rendszert károsítva apró vérrögök képzõdéséhez vezetnek, melyek a hajszálereket elzárva károsítják az életfontosságú szervek mûködését. A folyamat a tünetek kezdetétõl számítva akár néhány óra alatt a beteg súlyos sokkos állapotához, a légzés-keringés teljes összeomlásához és végül halálhoz vezethet. Aki átvészeli a megbetegedést, maradandó testi károsodással, elvesztett testrészekkel, végtagokkal is számolhat.

Az utóbbi évek tragikus történeteinek áldozatai gyakran serdülük, fiatal felnõttek. A meningococcus baktérium ugyanis az õ garatflórájukban sokkal nagyobb arányban (25%) fordul elõ tünetmentesen, mint az idõsebbekében (3-5%). A tünetmentes hordozásból kiinduló fertõzés a serdülõk életmódjával is összefügg – a betegség cseppfertõzés révén, például csókolózással, köhögéssel, tüsszentéssel, közös pohár használatával terjed. A zárt zsúfolt terekben, kollégiumokban, egyetemi elõadó termekben, diszkókban, szórakozóhelyeken és fesztiválokon gyakran megforduló korosztály az egyik leginkább veszélyeztetett csoport.

Egy baktérium, több szerocsoport
„A friss hírek magyarázatában jellemzõen már a kórokozót is tévesen azonosították” – magyarázza Dr. Kulcsár Andrea, a Szent László Kórház fõorvosa. A meningococcus betegség kórokozója nem vírus, hanem a Neisseria meningitidis (röviden meningococcus) nevû gennykeltõ, tokos baktérium.

A megbetegedések zömét a baktérium 5-féle csoportja okozza, az A, B, C, W-135, és Y típus. Európában fõleg a B és C, az Egyesült Államokban az Y, Afrikában az A és a W-135, Ázsiában a W-135 és a C szerocsoport felelõs a megbetegedésekért. A kontinensek közötti gyors összeköttetések miatt Európában is megjelentek újabb típusú meningococcus fertõzések. A skandináv országokban növekszik az Y típusú megbetegedések száma, ami elõfordult Csehországban is. Az Y típusú betegségek halálozása lényegesen magasabb a többi típusénál (közel 30%).Ebben az évben Franciaországban azonosítottak W135 behurcolt esetet.

Hazánkban 2010 augusztusáig elsõsorban a B csoportú betegségek elõfordulásával kellett számolni, míg 2010 második felétõl a C csoportú meningococcus fertõzés elõretörését jelezték a járványügyi adatok.

Felismerés és megelõzés
A diagnózis gyors megállapítása a beteg élete szempontjából döntõ jelentõségû. Felnõtteknél és nagyobb gyermekeknél a tünetek felsõ légúti fertõzés, torokfájás, láz, végtagok és hátfájás, fejfájás, hányás, levertség képében indulnak. Rövidesen fokozódó idegrendszeri tünetek, görcsök, esetleg aluszékonyság, tudatzavar jelentkezik. Ezeket a tüneteket az. ún. meningeális izgalmi jelek, például tarkókötöttség is kísérhetik. Csecsemõknél a tünetek bizonytalanabbak, láz, nyugtalanság, petyhüdt végtagok, feltûnõ aluszékonyság, hányás, pulzáló kutacs, magas felhangú sírás, bõrvérzések, táplálhatatlanság hívják fel a figyelmet a betegségre. A meningoccus fertõzés gyanúját az elszórtan megjelenõ, nyomásra nem halványuló kiütések, ún. bõrvérzések egyértelmûen jelzik. Az elsõ ellátó orvos felelõssége óriási, az elsõ észlelésnél beadott antibiotikum injekció a beteg életét mentheti meg.

A történetnek azonban nem is szabadna eljutnia eddig a pontig, a meningococcus fertõzés ugyanis védõoltással az esetek jó részében megelõzhetõ. „A nem kötelezõ, csak ajánlott oltás nem azt jelenti, hogy nem fontos” – erõsíti meg Dr. Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet fõigazgatója. A meningococcus betegség esetében a megfelelõen megválasztott oltóanyaggal már csecsemõkorban is hosszú távú immunmemória alakítható ki, ismétlõ oltással késõbb gyorsan felébreszthetõ a védelem, és csökkenthetõ a tünetmentes hordozók aránya is.

A C-szerocsoport ellen forgalomban lévõ oltóanyagokat elsõsorban a csecsemõk, kisgyermekek védelmére célszerû használni, míg a szélesebb körû védelmet kialakító, többkomponensû oltóanyagokat a serdülõk és fiatal felnõttek, utazók, külföldön dolgozók vagy tanulók, kollégisták, katonai missziót teljesítõk részére javasolják. Az elérhetõ legkorszerûbb technológiájú, legszélesebb védelmet nyújtó vakcina ára néhány ezer forint, érdemes mérlegre vetni, hogy egy felelõs döntés ilyen áron mitõl óvhatja meg a beoltottakat és környezetüket.

További információ a www.meningococcus.hu oldalon.

Utolsó frissités ( 2017. July 09. Sunday 10:39 )